Sziasztok, Gábor vagyok! Eddig akárhányszor erre jöttem, mindig rossz volt az idő, most végre tudtam szép képeket készíteni erről a zsinagógáról. Korábban már voltam itt koncerteken, így most csak a külső részeket fényképeztem le. A zsinagóga…
Prága legkiemelkedőbb szecessziós épületét 1905-1911 között építették az egykori királyi palota helyén. A város első számú hangversenyterme található benne, név szerint a Smetana-terem, mely 1500 fő befogadására képes…
2007. augusztus 11-én itt töltöttem el a délutánt. Nizzából érkeztünk, és megkapó látványt nyújtott a roppant színes kikötővároska. A fedett Titkok utcája középkori hangulatot áraszt. A főút melletti kis kápolnát Jean Coctaeu freskói díszítik…
Sziasztok, Gábor vagyok! A Dohány utcai zsinagógától elsétáltam a Rumbach Sebestén utcai zsinagógáig, alig pár száz méter van közöttük. Amint azt már említettem, a Dohány utcait nevezik nagy zsinagógának, míg ezt a kis zsinagógának. A zsinagóga…
1556-ban I. Ferdinánd Prágába hívta a jezsuitákat, hogy eltüntessék a husziták működésének még a nyomait is és segítsenek visszaterelni a cseheket a katolikus egyház kebelébe. A jezsuiták átvették a korábbi dominikánus kolostort, amelyet két…